megnéztem iwiwen egy szemerés osztálytársam adatlapját.pirszingje van, és imádja az anyukáját.és mi van vajon a többiekkel? a ricsivel, akit imádtam, vagy a dorkával, vagy a nikivel.amikor el kellett onnan jönnöm hisztiztem, hogy sose lesz ilyen osztályom, szeretem őket.aztán már egyikkel se beszélek.és itt ebben az iskolában is nyávogtam egy sort, mikor eljöttem, hogy hiányozni fogtok, jaj de jó osztály.és közbe a vikin kívül szinte senkivel nem beszélek.csak a nagyokkal, de ők nem az osztály.és most? most a verespálnéelitgimnáziumba járok, és ha el kéne mennem mondanám, hogy sose lesz ilyen osztályom? nem. már nem osztály hiányozna, csak emberek.de emberek nagyon.ezért inkább nem gondolkozok azon, hogy hova lehetne menni.még akkor se ha nagyon rossz.akkor se ha mindenki bánt.nem akarok elköltözni se.még most se hogy kiábrándultam.mert már nem csak mondanám, hogy ilyen nem lenne.most komolyan gondolom, hogy nem találnék olyat aki pótolná a bettit, a julcsit, a lucát, a laurát, a danit, itthonról a vikit, zolit, ricsit, zsoltikát, és a többieket.azt hiszem az évek alatt felnőttem valamennyire.nem,nem gondolom, hogy felnőtt vagyok.sose leszek az. de komolyabb vagyok, és jobban becsülöm az embereket, és minden apró dolgot.nagyon sok minden történt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése